Elég volt! Kész, vége!! Elegem van!!
Ez, valamint ehhez hasonló gondolatok és indulatok hangozottak el a számból, mikor a meleg beköszöntével áttúrtam a szekrényemet és egyetlen egy göncöt nem tudtam magamra cibálni. Elszégyeltem magam. Nem, nem azért, mert nem lenne mit felvennem. Hogy miért? Mindjárt elmagyarázom…
Hosszú történet lenne, de megpróbálom összefoglalni. 5 év nem odafigyelése, ülőmunka, sporttalanság, két terhesség, stresszevés, nassolás a gyerekekkel, nassolás gyerekek nélkül, helytelen étkezés és még sorolhatnám. Ennek köszönhetően a régi énem egy teljesen új formát vett fel, és ezen a napon, mikor felkiáltottam a tökürképemmel együtt, megelégelte azt. Valaki teljesen más nézett vissza a tükörből, aki nem én vagyok!
Hogy tehettem ezt magammal? Miért nem szólt senki? – viszhangoztak a gondolatok a fejemben és közben potyogtak a könnyeim, hogy dehogyisnem, csak mindig homokba dugtam a fejemet, ha ez a téma jött elő. Mert könnyebb volt bármire ráfogni, mint elismerni a tényt, hogy meghíztam. Nagyon is.
Túl sok jel jött az élettől, amire nem figyeltem fel eléggé, hogy mostmár itt az ideje, nincs más hátra, mint szembenézni az olykor szörnyű valósággal. Epegörcs, magasvérnyomás, extrém BMI, cukorbetegség kockázata, az állandó fáradtság, kedvtelenség. Nem utolsó sorban a szégyen, hogy a korábban elképzelt, a gyerekei után boldogan futkorászó anyuka helyett egy unott, kifulladó, állandóan kivörösödő valaki lettem, aki inkább ül a padon, mintsem a gyerekeivel játszik, mert épp nem bír guggolni a homokozóban, vagy inkább lökje Apa a hintát, mert Anyának fáj a térde. Nem ezt akarom továbbítani a Gyerekeimnek, hisz minket utánoznak ugyebár. Nem akarom, hogy Ők is ilyenek legyenk. Nekem kell példát mutatni.
Ez a blog szóljon erről, az átalakulásról, hogy Bárki képes csodát tenni, ha van cél, ha van akarat.
Missis Bandita
Kommentek